Címke: MSZP

Kiemelt ajánlat

Marhára kellene a pénz

2010.07.31 10.00.00 | hvg.hu
Húsz hónap töprengés után erősen kétes határozattal meszelte el az Alkotmánybíróság az SPS-nek nevezett agrártámogatási rendszerről szóló törvényt. A Fidesznek megoldást kell találnia az állattenyésztők támogatására.

Megtette jelölését az MSZP is

Az MSZP is megjelölte azt az öt civilszervezetet, amelynek véleményét kikérik majd az Alkotmány-előkészítő eseti bizottság munkája során.

Megalakult az első Demokrata Kör

Megalakult az első Demokrata Kör, ahol fiatalok és kevésbé fiatalok oszthatják meg véleményüket a demokráciáról, illetve annak manapság az Orbán-kormány által egyre durvább megsértéséről. – írja az MS...

Tóth Vera seggbe rúgná Whitney Houstont

2010.07.31 15:39.59 | Permalink | HirExtra
Tóth Vera, a 2004-es év hangja önfeledten beszélt hóbortjairól, vágyairól. Az énekesnő Déri Balázsról, az MSZP új kommunikációs igazgatójáról is nyilatkozott, meglepő válaszokat kaptunk.

Kósa ellen Zsiros Zsoltot veti be az MSZP

Zsiros Zsolt, az MSZP hajdú-bihari területi szövetségének elnöke, a debreceni önkormányzat MSZP-frakciójának jelenlegi vezetője lesz a szocialista párt polgármester-jelöltje a cívis városban az októbe...

Fidesz: a ballib önkormányzatok most is kilopják az egészségügyet

Pesti Imre fideszes országgyűlési képviselő szerint még most is "lopják az egészségügyet" az MSZP és az SZDSZ által vezetett önkormányzatokban.

Csontvázak helyett

Csütörtökön 11 órától sajtótájékoztatót tartott a Magyar Szocialista Párt országos elnöke Mesterházy Attila, az MSZP Békés megyei Területi Szövetségének elnöke Varga Zoltán és az 5.számú választókörze...
Bezár

A téma további hírei

Egy ellenzéki törvényjavaslatot sem fogadott el az új parlament

Az új parlament május 14-i alakuló ülése óta - az országgyűlési statisztikák szerint - benyújtott száz törvényjavaslatból összesen 26-ot jegyez a három ellenzéki párt, ezek közül azonban egyet sem f...

Kövér megint beszól a szocialistáknak

2010.07.30 16:59.08 | Permalink | NOL
Lapító haszonlesőknek és különös anyagból gyúrt lényeknek nevezte a szocialistákat Kövér László, frissen megválasztott házelnök. Szerinte az MSZP provokál, nem pedig a Fidesz.

Héttagúra bővült az OVB, beült az első két pártdelegált

Héttagúra bővült az Országos Választási Bizottság (OVB), miután az MSZP és az LMP delegáltja is letette esküjét. A pártdelegáltakkal kibővült bizottság péntek délután megkezdte ülését, amelynek napire...
Bezár

A téma további hírei

hvg.hu 2010.07.30 10:54.00 Letette esküjét az MSZP és az LMP OVB-delegáltja
Népszava 2010.07.30 11:05.00 Pártdelegáltakkal bővült az OVB
Hirszerző 2010.07.30 16:10.18 Kibővült az OVB, beült az első két pártdelegált
Hirszerző 2010.07.30 16:54.29 Nem lesz semmi Vona népszavazásából
Metro 2010.07.30 16:40.00 Az OVB nem hitelesítette Vona népszavazási kérdését
Hir24 2010.07.30 17:06.53 Népszavazás az öregségi nyugdíj ügyében
Stop 2010.07.30 17:26.00 Az OVB nem hitelesítette Vona Gábor népszavazási kérdését
Figyelő 2010.07.30 16:26.19 Beült az első két pártdelegált az OVB-be
Hir24 2010.07.30 17:26.27 Az OVB nem hitelesítette Vona Gábor népszavazási kérdését
Figyelő 2010.07.30 17:35.36 Szavazhatunk a nyugdíjról
HirExtra 2010.07.30 18:51.09 OVB: Nem írták alá Vona kérelmét
Stop 2010.07.30 22:34.00 Teljes nyugdíj 40 év szolgálati idő után? Az OVB elfogadta a népszavazási kérdést

Az MSZP-LMP-ellentét képlete

2010.07.30 16:03.08 | Permalink | HirExtra
Miért feszül ellentét az MSZP és az LMP között? Miért nem férnek meg az új erők a régiekkel? Mit nyer egy párt, ha önállóan indul a főpolgármester-választáson, de veszít? Schultz Gábort, a Századvég A...

Papcsák: négy állami szerződést vizsgál a KEHI

Papcsák Ferenc kormánybiztos javaslatára négy, az előző ciklus alatt kötött állami szerződést vizsgál a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI): a sanghaji világkiállítást, a sukorói kaszinó koncesszió...
Bezár

A téma további hírei

Népszava 2010.07.30 14:05.00 A KEHI vizsgálja a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok szerződéseit
Hir3 2010.07.30 14:15.03 A KEHI vizsgálja a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok szerződéseit
Origo 2010.07.30 14:38.05 A gyanús moszkvai ingatlanügyet is kivizsgálná a kormány
Figyelő 2010.07.30 14:30.40 Vizsgálják az MSZP-kormányok szerződéseit
Stop 2010.07.30 15:11.00 Papcsák: célkeresztben a Bajnai- és Gyurcsány-kormány szerződései
Duna Televízió 2010.07.30 15:13.00 Vizsgálják a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok szerződéseit
Hir3 2010.07.30 15:45.02 Vádaskodás helyett munkavégzésre szólítja a kormányt az MSZP
Hir24 2010.07.30 16:09.47 Vádaskodás helyett munkavégzésre szólítja a kormányt az MSZP
Ma.hu 2010.07.30 15:58.00 Vádaskodás helyett munkavégzésre szólítja a kormányt az MSZP
Ma.hu 2010.07.30 16:07.00 Gyurcsány- és Bajnai körül szaglászik a KEHI
InfoRadio 2010.07.30 21:10.30 Vizsgálják a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány károkozásait - a nap hírei
Hirszerző 2010.07.31 11:42.34 Az Omninvest Kft. áll a vizsgálatok elé
HirExtra 2010.07.31 11:45.05 Az Omnivest bátran kiáll...
Figyelő 2010.07.31 11:37.26 Offshore háttere volt az Omnivestnek?

Közölték: két hónapom van hátra

2010.07.30 12:43.39 | Permalink | 168 óra
Más eszközük nem nagyon lévén, az ellenzéki pártok közül kettő is vállalja a munkahelyükről politikai okokból kirúgottak jogainak védelmét, képviseletét. A Jobbik tegnap honlapot indított az üldözötte...

"Gerinctelen emberek között lehetetlen dolgozni"

2010.07.30 07:29.59 | Permalink | HirExtra
Kilépve az MSZP frakciójából, független jelöltként fog indulni Hajdu László az őszi önkormányzati választásokon. A politikus az interjúban őszintén vall távozásának okairól.

Tagad az MSZP: "Nincs Gyurcsány-probléma"

– Orbán Viktorra a posztkommunista jelző illik a leginkább, a Fidesz működési mechanizmusa pedig vegytiszta bolsevizmus – nyilatkozta az atv.hu-nak a kormánypártról és vezéréről Mesterházy Attila. - É...
Bezár

A téma további hírei

hirdetés


mitortent.hu - a legfontosabb friss magyar és külföldi hírek, információk összefoglalása, érthetően csoportosítva. Tesztelőink kedvence, hogy a különböző hírforrások esetén, egy helyen áttekintés kapható a „hírversenyről” – ki mikor rakta ki a hírt, melyek a legfontosabb sztorik, s az időgép segítségével a délben kelő fejlesztő guru is elolvashatta a reggeli híreket.

hirdetés

© 2008 mitortent.hu